|
Kőbe dermedve illeszkedik a szikra |
|
Harmóniakert |
|
Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva |
Tavaszi ibolya
Mondd, kedvesem, mi van ebben az érzésben: iderebben egyre fényes-ékesebben
szívünk fölé, s önfeledten bújunk össze mind a ketten, mint aki fél s összeretten?
Összeér felizzó vágyunk, csókok között meg-megállunk, óh, várni jó, mire várunk?
Tavaszi szél dudorászgat, megrázza a suta fákat s ránk borít egy rügyes ágat.
Mennyi erő feszül itten örömben és harcos hitben: a jövő itt felénk libben.
Nézd, a táj hogy örül, éled! Ez a csodás, vad természet hogy harsogja az Egészet!
Valamit kér tőlünk a föld; ez az érzés mindent betölt, s boldog, mint aki örökölt.
Jöjj, kedvesem, üljünk ide, e hozsánnás fa tövibe, lelkünk itt sugár szövi be.
Jaj, ne mozdulj, minden figyel, ünnep ez, ős, sámáni jel, telj be áldott kegyelmivel!
Érzed, milyen balzsamillat járja át vert tagjainkat, s milyen édes zene ringat?
Virág, csók és ifjú élet: őrizd jól e tűnő képet, boldog, aki itt belépett
e bűvkörbe, mely nagy titok, hova ember be nem nyitott, kit földi sír lelapított.
Szívem szíved fölött piheg, halandó ezt nem érti meg, csak ki lelkét így tölti meg.
Levetem hát földi ruhám, Üde harmat, peregj puhán: Nézz rám, tavaszi ibolyám!
Kordás Ferenc
Budapest, 1946. május 1.
|
|
Szentkuthy Miklós 1986 mesteremnek mestere
Foto: Vahl Ottó
|
|
Kezdőlap |
|
Opus |
|
Szótagtár és Szótár |
|
Szolgáltatás |