Kőbe dermedve illeszkedik a szikra |
Harmóniakert |
Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva |
Béke!
Látom, amint fehér szárnyad fölénk borul s megremeg tőle az egész föld teste, ez az átkos, áldott, véres, gonosz glóbusz, ahol sárban fetreng az emberi szellem; mégis, legszebb röptét istenek csudálják. Látom, amint komor, üszkös városfalak közt is rámosolyogsz egy alvó gyermekre s csillagot rajzolsz szép, okos homlokára. A megtiprott falvak milliói szeméből gyöngyszemek peregnek a friss barázdákba. Tarka virágszőnyeg borul lábad elé, s ünnepi himnuszt zeng minden harang nyelve. Az érett pitypangok széthordják a réten e boldog üzenet végtelen örömét, s ahol lábad ellép, újulnak a mezők, dalolnak a lányok, és hízik a vetés. A hegyek meghajtják büszke, tar fejüket, a völgyek mélyében árad az alázat. A világvárosok kezet szorítanak, Moszkva, London, Párizs, Washington és Róma egymást átölelik, testvérekké válva. A Volga megértőn cseveg a Dunával, s a májusi felhők köntöse takarja a vén Európa megifjodott vállát. A Duna-Tiszatáj föllélegzik végre, s ahol ezer éve véres volt a kenyér, ma megbékélt szemmel tekintenek össze csehek és románok, szerbek és horvátok s botor léptű, szilaj, szittya jó magyarok. Óh, áldott ez a nap, százezerszer áldott! A csíra megindult már a barázdákban, s mire ránk virít a forró tüzű új nyár, aratás lesz ismét, szőlő és lágy kenyér! Parasztfiúk edzett, kemény, acél marka nem fegyvert szorít már, hanem munkaszerszám nyelén mintát cifráz, s halkan dudorászgat egy szelíd, könnyű dalt, mely a békélt népek felé hidat épít, s csillagokig szárnyal. Az anyák nótásan bölcsőkre hajolnak s az emberpalánták virágba szökkennek. Óh, hadd zengjen hát most ez az áldott himnusz a Magasság felé, örök szárnyalással, egyetlenegy szóval, minden népek nyelvén, az egész föld hátán: Béke! Béke! Béke!
Kordás Ferenc
Ceglédi fogolytábor, 1945. május 9.
|
Szentkuthy Miklós 1986 mesteremnek mestere
Foto: Vahl Ottó
|
Kezdőlap |
Opus |
Szótagtár és Szótár |
Szolgáltatás |