Kőbe dermedve illeszkedik a szikra |
Harmóniakert |
Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva |
Kezdőlap |
Opus |
Szótagtár és Szótár |
Szolgáltatás |
Szentkuthy Miklós 1986 mesteremnek mestere
Foto: Vahl Ottó
|
Karácsonyi örömóda
A rétegrepedésben kibukó napfény örökidős életkelte: Ez vagyok én ma megszületőben húszat felező karácsonyeste. Árnyéka fénynek, a mítosz-zsenge remény, akit hite ide kitett, Hogy mosakodjon tökéletlen rongyában a szegény ember igaza.
Csillagmásolt, karizma-sorsú gyermeknek vélt története vezetett, Hogy megtapasztaljak fönti csodát alant, könnyes tengeri szemeket. Az emberiség kollektív személyében feloldódott személyiség Megbukik egy gyertyalángon keletkezett égbe szálló füstszilánkon?
Hát, ide jutottam istenült utazók hagymázos metaforáin, Akinek sosem felelt a bibliai Ábel-testvért gyilkolt Káin. A Tejút szívó feketelyuk ereje engem lebegtetethetett A földfelszín felett, mint kit csőrével tart a valóság pora helyett.
Nekem nem kell más: a mézédes boldogság. Nem az ellene felkínált, Felpumpált, arany-darabos boldogulás, a szemnek és szájnak citált Örököskarácsonyfa-ajándéköröm, hiányzó felszabadulás. Kell-e a mondhatatlan karácsonyeste: békés mennyei kelleme?
|
Írd meg véleményed a versről, és küldd el a szerzőnek: |
Hozzászólás |