|
Kőbe dermedve illeszkedik a szikra |
|
Harmóniakert |
|
Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva |
|
Kezdőlap |
|
Opus |
|
Szótagtár és Szótár |
|
Szolgáltatás |
|
Szentkuthy Miklóssal álmodtam
Az a tapasztalatom, hogy a mai időkben nem becsülik annyira az álmot, mint egykor. Gondoljunk például a bibliai Józsefre, aki magas méltóságot szerzett a fáraó udvarában, mert járatos volt az álmok világában. Mégis gyakran meséljük egymásnak az ébredés után az álomélményeinket, vagy mérlegeljük az álmoskönyvben. Nem tagadom, engem döntéseimben, tetteimben befolyásolnak az álmaim, hol előrelendítenek, hol mérsékelnek, hol magam sem tudom hogyan, de átszivárognak a mindennapjaimba, közérzetemről szerzek általuk benyomást. Nekem hiteles élményt nyújtanak, mint egy közlekedési lámpa vagy a Milói Vénusz. Némely versemet álmomban költöttem, megtanultam a szöveget, felébresztve magamat leírtam, majd tovább aludtam, s ha jött a reggel a felejtéssel, a papíron már készen állt a jegyzetemben. A sajátját osztja meg az, aki az álmát mondja, ide írom az egyiket, fogadják szeretettel:
1996. július 7-én, vasárnap reggel Szentkuthy Miklós íróval álmodtam. A Debrecenben található Pallagi úti, kollégiumi szobámhoz hasonló környezetben találkoztam vele. Az álombeli szoba fekvése éppen olyan volt, mint a kollégiumé, a reggeli nap besütött. A tágas és világos szoba ablakhoz képest bal oldali, túlsó sarkában egy emeletes ágy volt, viszonylag széles, három ember is kényelmesen elfért rajta egymás mellett, mint egy réten leterített pléden. Az asztalnál Szentkuthy hozzátartozói ültek, a családtagok köre. Jelenlétük, figyelő tekintetük mindvégig érződött. Azonnal Szentkuthyhoz fordultam, felléptem hozzá az emeletes ágyra. Alakja felmagasodott, a kezét lefelé eresztette, a kézfeje szinte lapátnyi volt, szorítása határozott, vele mindjárt magába fogadott. Egészen oldott voltam, szabadon csaponghattam gondolataimban, stílusom ízes, vaskos volt. Jövetelem célját adtam elő, azt ugyanis, hogy én őt egy történész előtt Deák Ferenchez hasonlítottam, mert Szentkuthy Miklós olyan a XX. századi magyar irodalomban, mint Deák Ferenc a XIX. századi magyar politikában; érdeklődtem, mit szól ő ehhez? Nem kaptam tőle se igen, se nem választ. Figyelmesen hallgatott, szinte vallottam. Előhozakodtam munkáimmal, a szavaim és személyem hitelessége volt inkább a fő érték. Mondtam, hogy most kezdem el az életművét olvasni. Hogy találja jónak? A Szent Orpheus Breviáriuma legyen az első, vagy ezt megelőzze a Prae? A Prae az ifjúkora, ez után áll a Szent Orpheus Breviáriuma. Végigdőltünk az ágyon. Innen látni lehetett az ablakon keresztül a víztornyot, rajta a rádióadó szerelvényeit (ez hajdúböszörményi emlék!). – Te a szemeddel veszed az adást – mondtam tréfásan. Jóleső derültség a szobában. Szentkuthy középen feküdt, én szélen, a fal felől pedig Szentkuthy leánya, köztem és Szentkuthy közt a nő gyermeke. Az ágy legszélén lebegtem, mint az űrhajósok, nem estem le, pedig szorongtam félig az ágyon, félig mellette. Valaki bölcsen, okosan beszélt. A mellettem levő csecsemőre néztem, csodáltam, hogy milyen kiforrott a beszéde, mert az övé volt, tőlem átvette a szót, és csak beszélt, beszélt... Szentkuthy Miklós lelke, szelleme öltött benne testet, belőle ő szólt. Néztük mindhárman a csecsemőt az ágyon: büszke volt a nyurga, 35 körüli férfi Szentkuthy olyképpen, hogy ez én vagyok, veled tekintek rá a csecsemőre, s a csecsemőből árad szellemem. Búcsúzás nélkül ébredtem fel.
Mező Tibor
|
