Kőbe dermedve illeszkedik a szikra |
Harmóniakert |
Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva |
Kezdőlap |
Opus |
Szótagtár és Szótár |
Szolgáltatás |
Mi a lélek?
Találkozzunk egy téli sík vidéken, ahol egy lábnyom jelzi az arra járó-kelő embert. A helyzet ugyanaz, ha a levegőben repülő kerecsensólyom szeli a leget. Egy adott pillanatban mindkettőt elhagyja arra való tulajdonsága, hogy haladása továbbfolytatható legyen. Nem hagy nyomot többé maga mögött: nem él, hanem hal. A lélek a szervezetnek arra való tulajdonsága, hogy a szervezet tevőlegesen vehessen részt az életfolyamban. Minden élőlény nyomot hagy maga mögött a tevékenysége során, ami az élet tényéről győzi meg a hozzátartozókat. A lélek elhagy, ha már képtelennek mutatkozik a szervezet az életfunkciókra: a növény elszárad, az állat mozgástalan, az ember az állathoz hasonlóan elveszíti mozgásosságát és szellemi kvalitásait. Nagyon fontos tudnunk, hogy a szervezet egésze képes biológiai funkciójának betöltésére, s mint egészet jellemez a lélekre való hajlandóság, tulajdonság. Azáltal, hogy az állatok esetében a szervezet központi idegrendszere az agy, ezért nem a lélekre vonatkozó tulajdonsággal találkozunk a szellemiség során. Az agy magas rendű funkciója különösen az embernél mutatja a szellem megnyilvánulásainak csodáit, a lélek ehhez képest sokkal triviálisabb. A szervezet-lélek szimbiózis, nem azonos tehát a központi idegrendszer-szellem szimbiózissal, amire a legpregnánsabb példa a növény, amely nem rendelkezik központi idegrendszerrel, de lélekkel igen (lásd a járó-kelő ember és a kerecsensólyom példáját!). A szervezet lélekvesztése maga után vonja a szellemi képesség kimúlását is, hiszen a holt szervezet képtelen idegrendszeri funkciók gyakorlására is. A tetszhalál az életfunkciók egy átmeneti szakasza, ahol még nem dőlt el az élet-halál sorsa. A halált követő élet a lélek továbbélésének misztériumával ajándékozza meg a történelmet, pedig csupán a nyomot hagyó ember jelenléte válik megkerülhetetlenné végzete után is. Az világos, hogy a szervezet lebomlik, azonban működése során organizálta a közösség életét, éppen ezért őrzik az emberek mozgásosságunkat, hangunk színét, arcunk-testünk karakterét, tehát egy kollektív emlékezet megőrzi a képet, amit az egyén felmutatott. A kollektívum magasabb rendű tudás, mint az egyén élettörténete a maga valamennyi megnyilvánulásával; csupán visszfénye a közös gondolkodásnak és élménykörnek, amit sajátunknak vélünk. A lenni vagy nem lenni kérdése nem alapkérdés, mert csak a lenni tehető fel. A lenni annyi, mint működni. A működés vége a befejezés, amely nem levés, hanem múlt, hiszen ami eleddig adott volt, az nem lett.
Mező Tibor
|