Kőbe dermedve illeszkedik a szikra

Harmóniakert

Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva

Kezdőlap

Opus

Szótagtár és Szótár

Szolgáltatás

Szentkuthy Miklós

 1986

mesteremnek mestere

 

Foto: Vahl Ottó

 

 

Kövek

 

Németi Csaba

 

Kőházam kőudvarán, kőházam

kőablakán megkövesedett árnyak

repülnek, és lepik el az éjszakát.

Lassan szállnak. A nehéz kőéjszaka

                                   ellenáll.

 

Ahol megállnak, zölden borítják be

a kőporos éjszakát.

Kőbe vésett fájdalmak kiáltása hallatszik.

Kőbe rótt zokogások visszhangja száll.

                                   Talán a semmibe?

 

Kőringyók sikongása kavarog az égben.

Kőlantok örökké bús zenéje a messzeségben.

Megkövesedett átok dala lehúz a mélybe.

Fel kéne állnom!

                                   Vajon sikerül-e?

 

Felkiáltok a kőporos,

vastag éjben: Uram, segíts!

                                   Vajon hallja-e?

 

Kőpókok szövik vastag hálójukat,

és terítik a földre.

Kőemberekre lesnek, akik hátha beleesnek.

Kőbe zárt fájdalmak sikoltanak imát.

                                   Uram, hallod-e?

 

Robajló kőtengereken pattogó

kőhajók töredeznek. Kőmezőkön

árva kőkalász lengedez.

                                   Uram, látod-e?

 

Kőmadár szárnyal,

szántja a zöldellő, kénköves éjszakát.

Szájában árva kőkalász.

Kőnapunk elrepedt,

csak a hitem maradt.

                                   Uram, érted-e?

 

Kőgúzsba kötött lábak dobognak,

járják a halál táncát.

Kőhanton kőkereszt.

Ezredéves igéid, Uram,

törjenek ezredéves követ!

Uram, nyújts értem kezet.

 

 

 

 

Tovább

Vissza

 

Tartalom

Írd meg véleményed a versről, és küldd el a szerzőnek:

Hozzászólás

Kezdőlap | Opus | Szótagtár és Szótár | Szolgáltatás