|
Kőbe dermedve illeszkedik a szikra |
|
Harmóniakert |
|
Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva |
|
Kezdőlap |
|
Opus |
|
Szótagtár és Szótár |
|
Szolgáltatás |
|
A konfliktus mélylélektani értelmezése
II. A konfliktus mint erőforrás
Dr. Süle Ferenc előadása Rekreációs Továbbképzés Balatonaliga, 2004. június 15.
Nagyon jó a konfliktustermés a mai Magyarországon, bőven van belőle. Ismeri-e valaki a Zen buddhizmust? Japánban így nevezik a buddhizmus egyik ágát. A kolostorok olyanok, mint a pszichológiai laboratóriumok, akár a keleti, akár a nyugati vallást nézzük. Az emberek egy bizonyos dologra ráteszik az életüket, a szerint próbálnak szellemi életet élni meghatározott szabályok szerint. Az ember lelki fejlesztésével, megdolgozásával foglalkoznak valamely ideológia mentén egy megfelelő vezető irányítása mellett. A zen buddhista kolostorokat azért említem, mert a személyiségfejlesztésnek, a szellemi úton való előrehaladásnak, a nevelésnek két fő formáját részesítik előnyben: az egyik a meditáció, amelynek kifejtésétől most eltekintek, a másik a koan módszer. Ennek a lényege az, hogy a szerzetes a kolostor vezetőjétől kap egy koant (pl. egy tanmesét, példát, feladatot, ami nagyon leegyszerűsített, bizarr, megoldhatatlan és értelmetlen). Megkérdezik például, amelyen meditálni kell, mi van akkor, ha tudod, mi a tapsolás, két kéz összecsattan, és mi van akkor, ha csak egy kéz csattan, egy kéz tapsol. Más példa szerint, milyen volt a te arcod, mielőtt megszülettél. Megint más példa szerint a mester fölemeli botját, és azt kérdi: ez egy reális bot vagy csak egy képzeletbeli bot, mintha a látható világ káprázata volna. A szerzetest megüti vele akkor is, ha azt mondja reális, ha azt mondja képzeletbeli, vagy ha egyáltalán nem válaszol. A szerzetes feladata ezen töprengeni. Miközben töpreng, és különböző ötletei vannak, elmegy a vezetőhöz, és kifejti, hogy ha úgy nézem, milyen fából van, akkor ez egy reális bot, de ha becsukom a szemem, és nem látom, akkor nem reális bot. Megint kap egy botütést, és tovább küldik meditálni, dolgozni. Sok hónapon keresztül ez zajlik, mígnem a szerzetes elkeseredik, és azt gondolja, itt hagy mindent, mert soha az életben nem jut előre. Elmegy ezt bejelenteni a mesterhez, mert nem tud a kérdésre megoldást találni, miközben a mester felemeli a botját, de a szerzetes felugrik és megfogja a kezét, nehogy megüsse többé. Erre azt mondja a mester neki, hogy ezt elfogadom. Az történt ugyanis, hogy a problémát úgy oldotta meg, hogy nem csak a problémával foglalkozott, hanem a problémát előidéző helyzettel is. A kéz visszatartásával a helyzetet oldotta meg, mert fölé tudott emelkedni, nem gabalyodott bele a problémába. Ez a konfliktusteremtő modell tehát figyelembe veszi a problémát előidéző helyzetet is.
A módosult tudatállapot konfliktusai
A problémamegoldást gyakran úgy használják, mint pihenést. Több mint tíz évig a sportkórházban dolgoztam, és ott különböző sportágaknak a pszichológiai vizsgálatával foglalkoztunk a sportolókat segítve. Többek közt a magas hegymászókat is odahozták és vizsgáltuk. Amikor a Himalája-expedíció indult, megvizsgáltuk a tagokat. Ezek a magashegymászók olyan emberek, akik több évig rettenetesen sokat dolgoznak, pl. villámhárítókat szerelnek, magas fáknak a tetejét vágják, pucolják magas házak ablakait stb., végül összegyűjtenek annyi pénzt, hogy elég legyen az expedícióra a költség. Elmennek egy-két hónapig mászni, hazajönnek, és kezdik elölről az egészet. Két főről megállapítottuk, hogy labilis lelkiállapotú ember, kevésbé javasoljuk a részvételét. 3000 méter fölött már másképpen hatnak a gyógyszerek, másképp ég a tűz, mindenféle dolog megváltozik. Ezek a hegymászók felmennek egyből 5000 méter magasságba, ott van az alaptábor, berendezik maguknak, utána felmennek 7000 méter magasság körül a felső táborba, onnan indítják időnként, ha megfelel az időjárás, a csúcstámadásokat. Ezek az emberek egyébként rendkívül fegyelmezettek, és eszerint is végzik a túrákat, a vezető szava abszolút szent dolog, mindenkinek be kell tartania. Ebben az expedícióban is felmentek odáig, és akkor a csúcstámadást a zord időjárás miatt nem tudták megkezdeni. Az egyik éjszaka a két labilis idegállapotúnak ítélt ember megindult, hogy majd a vezető engedélye nélkül kezdeményeznek egy csúcstámadást, ők lesznek, akik kitűzik a zászlót. Leszállt a köd, eltévedtek, soha nem kerültek elő. A társaság hazajött, némelyiknek lefagyott a füle, lába. Miért vállalták az állandó életveszélyt, a lavinacsúszást, a lezuhanást? Miért versenyeznek mások autóval, miért kockáztatják a másodperc tört része alatt kialakuló balesetet? Miért állítják az emberek magukat ilyen problémahelyzetek elé? Nyilván azért, mert olyan lelki feszültségeket okoz, amiben a lélek másképp működik. Olyan működésmódok lépnek érvénybe, ami nekik kell. A téthelyzetben a másodperc ezredrésze elég ahhoz, hogy megrezdüljön a puska vége általa, és ne oda találjon, ahova akart. Téthelyzetben a mélyebb lelki tartalmak beáramlásai a tudatba a maximális teljesítményt zavarják. Mindenkinél bekövetkezik, a sportolóknál azonban mérhető méterekben, másodpercekben. Módosult tudatállapot jön létre, amit megkedvelnek, értékesnek éreznek, és újra megcsinálják. Módosult tudatállapotban a belső konfliktusok jobban feljönnek, beugranak, tudatosulnak, ezért feldolgozhatóbbá, megemészthetőbbé válnak. Másrészt a léleknek olyan mélyét mozgatja meg a módosult tudatállapot, amelyről sokat nem tudunk, csak azt tudjuk, hogy nagyon nagy erőt rejt, a lelket meg tudja erősíteni, rendkívül dinamizálja. Veszélyes helyzetek valamiféle olyan lelki megmozdulást hoznak, hogy energiák szabadulnak fel az emberben, a tudatát, akaratát, én-erejét megerősítik.
Mindenkinek az élete tele van problémákkal és konfliktusokkal. Az ember azáltal fejlődik, hogy problémás feladatok elé kerül. Amikor a kisgyerek először feláll, járni szeretne, esik előre-hátra, amíg a problémát meg nem oldja. Lelki értelemben is így van, problémamegoldások sorozatán keresztül fejlődünk. A problémáknak van egy olyan mértéke, szintje, ami kihívást okoz. Azonban azt is tudjuk, hogy bizonyos nagy problémák úgy hatnak az emberre, hogy attól nyomorékká leszünk, megtorpan, eltorzul a személyiségünk. Minél korábban, minél fiatalabb korban következik be ez a hatás, annál súlyosabb a sérülés. Valahol van egy fa, amelynek az a különlegessége, hogy a törzsén van egy csomó. Hogyan tudtak összecsomózni egy ilyen nagydarab fát? A történet az, hogy akkor következett be a csomókötés, amikor még fiatal vessző volt, s nem volt más lehetősége tovább, a csomójával együtt nőtt. A károsító behatások minél korábban érik a felületet, annál súlyosabb nyomot hagynak rajta. A konfliktusnak tehát van két aspektusa. Mitől függ az, hogy valamitől megnyomorodunk, vagy a fejlődésünk részévé válik? A vizsgálatok azt mutatták, hogy egyáltalán nem a probléma súlyosságától függ csak, hogy az hogy hat az illetőre, mert az egyik személy teljesítményét letörte, a másikét fokozta a megterhelés. A releváns tényezőt a hozzáállásban, a viszonyulásban találták meg a kutatók. Nem mindegy, hogy tekintünk egy kérdést, vagy hogy viszonyulunk hozzá. Ha negatívan állunk hozzá, akkor rombolja a személyiségünket, ha pozitívan, akkor épülhetünk tőle. A kiégés miatt kínlódhatunk, mert a rengeteg problémába bele lehet fáradni. A problémák kezelésének mentálhigiénéi szempontból lehetséges változata az, ha megtaláljuk, és megpróbáljuk megérteni a problémák valamely jó aspektusát. Egyszerű problémák esetében könnyen meg is oldható. Azonban mit tegyünk, ha olyan kérdésekkel állunk szemben, mint a családi, házassági, rokonsági problémák. Lélektanilag azt mondhatjuk, hogy nézzük meg ezek eredetét, hogyan jönnek létre. Akkor elkerülhetetlenül azzal kerülünk szembe, hogy ilyen személyes, érzelmileg emberi kapcsolatokban lelkünk valahogy részes, magunk is részesei vagyunk a kérdésnek a tudattalanunk által, mert a mi tudattalanunk is részt vesz az életproblémáink kialakításában, csinálja a sorsunkat. Lehet, hogy valamely belső Zen-mester állít a lelkünk mélyén problémákat nekünk, hogy a fejlődésünket előmozdítsa? Amerre a mi problémáink vannak, arra kell fejlődnünk, másként mondva, személyiségünk útmutatói azok, amely irányban növekednünk kell. A problémáink mindig ott vannak, ahol a gyenge pontjaink, a gyenge személyiségoldalaink vannak. Egy keleti könyvben láttam így megfogalmazva: életproblémáink azok az útmutató táblák, amik arra mutatnak, amerre nekünk fejlődni kell. Sokszor a problémák elől szeretnénk elmenekülni. Jusson eszünkbe ekkor a Zen buddhista, aki már majdnem beleőrült, hogy megoldja a problémát, csak a legvégső kétségbeesett tudatában jött rá, hogy mi is a megoldás. Tehát, ha így viszonyulunk az életproblémáinkhoz, hogy azokat egy belső mester adta fel a számunkra, akkor ez a legpozitívabb, legkreatívabb megoldás, ami a személyiségünk fejlődését előre veti. Ha tudjuk a dolgokat úgy nézni, hogy azt egy kihívásnak tekintjük, akkor ezzel a hozzáállással egy kreatív személyiségfejlesztési erővé tudjuk azt formálni, az igénynívónkat pedig a körülményeinkhez tudjuk igazítani. Ha meg tudjuk találni az értékeket és lehetőségeket, ezekből energiát tudunk kovácsolni. Mi volt a mi terápiánk? Igyekeztünk a sportolóval a verseny előtt hónapokkal, évekkel olyan lelki felkészítő, önismereti terápiát végezni, amiből az ő tudattalanja, lelkének mélye a belső konfliktusoktól, komplexusoktól jobban megszabadult, ill. feloldódott benne. Amikor jött a téthelyzet, akkor a feszültség ezeket nem hozta elő. Nagyon szomorú az, hogy sok sportoló igazi jó tehetség, akiknek a testi adottsága kiváló teljesítményre tenné őket alkalmassá, ezek kiesnek a magyar versenysportból, mert a pszichológiai problémák megzavarják a teljesítményüket. Ezzel ma senki nem törődik.
Szerkesztette Mező Tibor |
