|
Kőbe dermedve illeszkedik a szikra |
|
Harmóniakert |
|
Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva |
Falusi kertben
Falusi kertünkben ülök, egymagam, óh, ha elmondhatnám, szívemben mi van! Kezemben könyv, de az olvasást unom, csendesen pipázom a kerti úton egy terhes körtefa ágai alatt s hátamat egy kicsit pirítja a nap. Mily áldott reggel ez! Szárad a harmat a hűs fűszálakon s ez a kert-gyarmat most szívemben remeg, mint egy költemény, minden oldaláról füröszti a fény. Előttem egy meszes hordó ácsorog, sárga napraforgók feje úgy forog az örök Fény felé, akár a lelkem: Mennyi szimbólum egy tenyérnyi telken! A léckerítésen csuprok napoznak, a szomorúfűzfák lehajladoznak a vályoggödör zárt, szennyes vizére, hol kacsák fröcskölnek; a rózsák vére az almafákra hull, a víg muskátlik bíbor feje tűzkoronának látszik. Mily üde zöldek a répalevelek, hogy pöffeszkednek a káposztafejek! A szilvafákon sok tömzsi bogyó kiáltja hangosan: Élni jó, de jó! Milyen magasra nőtt a kapor szára! Fehér kis pille száll a kútkávára, kövér pondrók rágják a friss levelet, még nem ismerik a Gonoszt, a telet. Kis csibék csipegnek jó anyjuk körül a nagy szemétdombon. Az élet örül minden pillanatban. Vajon, mi a cél, miért minden élő küzd, harcol, remél? Minden élet célja: az élet maga, míg rá nem suhint a halál ostora. A halál is élet, minden változás, a lényeg mindig egy, csak a forma más. Örülj hát, lelkem s lásd ez ős-egészet, amit kitár neked a nagy Természet. Hallgasd, amint a világ szíve dobban s merülj el a sodró, hűs hullámokban…
Kordás Ferenc
Balmazújváros, 1953. július 23.
|
|
Szentkuthy Miklós 1986 mesteremnek mestere
Foto: Vahl Ottó
|
|
Kezdőlap |
|
Opus |
|
Szótagtár és Szótár |
|
Szolgáltatás |