Szövegdoboz:

Kőbe dermedve illeszkedik a szikra

Harmóniakert

SárkánySzentkuthy Miklós portré

Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva

Szövegdoboz:

 

A csend

 

 

Ifjú szívem kimondhatatlanul

szeresd a csendet, amint átvonul

a kéklő égen, csillagokon át

s feltárja híven a Titok honát!

Mert minden rejtvény: Belül minden egy,

ember és állat, növény, fű, fa, hegy;

a Himalája büszke csúcsait

égig emelte ugyanaz a hit,

mely bimbóból virágot fakaszt,

s zúzmarás télből tündöklő tavaszt

varázsol elő: az Isten szíve

dobog mindenütt, de elrejtőzve

a végtelen tér véges lényiben

s egy pillanatra néha megpihen.

Jaj, most ne mozdulj, fogd fel e percet,

s amint az óra remegve serceg

a kerge mozgás hullámzó taván,

hadd álljon meg az idő-karaván!

Nézd, a lótuszok már becsukódnak,

s  milyen magányos e parti csónak!

A fűzfa ága mozdulatlanul

a néma vízre mily halkan borul.

A folyó is áll, a madársereg

puha fészkén ül, a fák ágain,

e pillanatban kevesebb a kín,

mely minden élő lelkében remeg;

boldog, ki tudja: Minden egyre megy.

Nem kívánsz semmit, nem kell a gyönyör,

mely fájdalommal kínzón elgyötör,

nem marcangol a hiú dicsőség,

sem a zártkeblű, titokviselős ég;

azt se bánod, ha holnap felednek

s hírmondója se lesz majd nevednek.

A hatalom már nem is kecsegtet,

gazdagság, pompa is eleresztett.

Jó így, ahogy vagy, szegény-gazdagon,

mint árva csónak holdfényes tavon,

evező nélkül, rozzant öregen

pihenni a kék, márványos egen.

Önmagad réve légy hát, szabadon

pihegjen benned az élet-vadon!

S mielőtt elszáll e varázsige:

áradj szét bátran a Nagy Semmibe!

 

 

 

 

 

Kordás Ferenc

 

Budapest, 1953. augusztus 15.

 

Tovább

Vissza

 

Tartalom

Szentkuthy Miklós

 1986

mesteremnek mestere

 

Foto: Vahl Ottó

 

Kezdőlap

Opus

Szótagtár és Szótár

Szolgáltatás