Kőbe dermedve illeszkedik a szikra |
Harmóniakert |
Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva |
A csend
Ifjú szívem kimondhatatlanul szeresd a csendet, amint átvonul a kéklő égen, csillagokon át s feltárja híven a Titok honát! Mert minden rejtvény: Belül minden egy, ember és állat, növény, fű, fa, hegy; a Himalája büszke csúcsait égig emelte ugyanaz a hit, mely bimbóból virágot fakaszt, s zúzmarás télből tündöklő tavaszt varázsol elő: az Isten szíve dobog mindenütt, de elrejtőzve a végtelen tér véges lényiben s egy pillanatra néha megpihen. Jaj, most ne mozdulj, fogd fel e percet, s amint az óra remegve serceg a kerge mozgás hullámzó taván, hadd álljon meg az idő-karaván! Nézd, a lótuszok már becsukódnak, s milyen magányos e parti csónak! A fűzfa ága mozdulatlanul a néma vízre mily halkan borul. A folyó is áll, a madársereg puha fészkén ül, a fák ágain, e pillanatban kevesebb a kín, mely minden élő lelkében remeg; boldog, ki tudja: Minden egyre megy. Nem kívánsz semmit, nem kell a gyönyör, mely fájdalommal kínzón elgyötör, nem marcangol a hiú dicsőség, sem a zártkeblű, titokviselős ég; azt se bánod, ha holnap felednek s hírmondója se lesz majd nevednek. A hatalom már nem is kecsegtet, gazdagság, pompa is eleresztett. Jó így, ahogy vagy, szegény-gazdagon, mint árva csónak holdfényes tavon, evező nélkül, rozzant öregen pihenni a kék, márványos egen. Önmagad réve légy hát, szabadon pihegjen benned az élet-vadon! S mielőtt elszáll e varázsige: áradj szét bátran a Nagy Semmibe!
Kordás Ferenc
Budapest, 1953. augusztus 15.
|
Szentkuthy Miklós 1986 mesteremnek mestere
Foto: Vahl Ottó
|
Kezdőlap |
Opus |
Szótagtár és Szótár |
Szolgáltatás |