|
Kőbe dermedve illeszkedik a szikra |
|
Harmóniakert |
|
Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva |
Anyám látogatása
Vártam rá a Nyugati fényes csarnokában; sokat késett a vonat, fázott már a lábam, de a szívem úgy tüzelt: jó anyámra vártam, s feléje a két karom áradón kitártam.
Kölcsön-cipő, kopott rongy, színehagyott kendő, parasztasszony, de belül virágos jövendő; benne én király vagyok, igazságos, bátor, fejem fölé borul a szép boldogság-sátor.
Jó anyám úgy néz reám, mint a hű szerelmes: csak azt látja, ami szép, ami drága, kedves. Minek tudja azt, hogy én napról-napra élek, s szívemet is kikezdték már a gonosz évek.
Öt perc alatt megtudtam mindent a falumról, a keserves jelenről és a komisz múltról; annyi a baj, a panasz, ki győzné sorjázni? Hagyjuk ezt, édesanyám, gyerünk vacsorázni!
Hajnalban kelt jó anyám, vizet melegített, stoppolt, varrt, foltozgatott, mindenben segített; csak a sorsom nem tudta összetoldozgatni, mindig elszakad a szál, jobb hát abbahagyni.
A konyhában üldögélt, olvasgatva, némán; szemét megpihengetve keresőn tekint rám. Vajon mit lát ilyenkor vén, kamasz fiában? Talán azt, hogy nem éltem egészen hiába?…
Télre nyár és nyárra tél forog szakadatlan; sistereg a Dunatáj, e kénköves katlan; jó anyám a Szabad Nép híreit böngészi; mikor lesz szabad e nép? Talán csak ő érzi.
Én a konyhaasztalon hetilapot nézek, s csaknem megejti szívem a csalfa igézet. Mennyi könny és mennyi vágy, óh, mennyi verejték! Keresem a jövendőt, népem szabadlelkét.
Elutazott jó anyám, s egyedül maradtam; egy kicsit még a föld is megingott alattam. S mint a pásztor, ha vihar közeleg a pusztán, várom, hogy a Nagy Idő havas esőt hoz rám.
Kordás Ferenc
Budapest, 1948. február 12.
|
|
Szentkuthy Miklós 1986 mesteremnek mestere
Foto: Vahl Ottó
|
|
Kezdőlap |
|
Opus |
|
Szótagtár és Szótár |
|
Szolgáltatás |