|
Kőbe dermedve illeszkedik a szikra |
|
Harmóniakert |
|
Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva |
Anyám kenyeret süt
Anyám kenyeret süt. Ünnep ez minálunk. A kenyér jó, áldás, szeretet és élet. Milyen mozgalmas lesz faluvégi házunk. Óh, de jó éreznünk a szívbékességet! Napszámosok vagyunk, zsellérek, cselédek, a gróf sok ezernyi holdján tengve élünk. Húzd az igát, dolgozz!… ez a földi érdek, de másképp senki sem törődik mivélünk.
Anyám kenyeret süt… Ilyenkor, tavasszal már kölcsönből élünk, fél zsák lisztből, málén, s ha hosszabb az éltünk egy rövid arasszal, ennek is örülünk, óh, de legkivált én! Mert hisz olyan jó az: egy karéj kenyérrel kísérni a Napot, mint száll fokról-fokra, s míg az istenáldás eggyé lesz a vérrel, fütyülni a korgó téli rossz napokra!
Anyám kenyeret süt… A roggyant kazalból két ponyva szalmát már behordtam az este a piszkos pitarba, hol a szurtos falról rémít a kemence fürge, tüzes teste. Józsi öcsém lábtul alszik, s a két húgom édesen ringatja a gyermeki álom. Hirtelen szívembe hasít s félve súgom: Istenem, mért vagyunk ezen a világon?
Anyám kenyeret süt… Dagasztja a tésztát. Nehéz munka, tudom, én is megpróbáltam. A teknő sarkában néha egy-egy részt ád, de belényilallik gyenge-ifjú hátam. Anyám győzi, tíz, húsz, tán harminc év óta kéthetenként kenyeret süt, mos, főz. Ilyenkor megszépül, s maga szőtte nóta szárnyal a szívében, s minden bajt megelőz.
Anyám kenyeret süt… Most veti be, hallom, halkan húzza vissza a sütőlapátot. Hál’ istennek!… mondja, s mint valami ballon, imaszárnyú lelke ránk repesve szállott. Négy-öt gyerek lebzsel körötte naponta, az ,,apjuk” mesze jár, egész héten távol, az uraság földjén, és annyi a dolga, hogy sötét homloka csak ritkán világol.
Anyám kenyeret süt… Most szedi ki, érzem a jó kenyérszagot a kis parasztházban. Megkordul a gyomrom, megsercen a vérem, magamra kapom a gúnyám pajkos lázban. Anyám üres zsákra rakja a szent testet, amelyből élet lesz, s vízzel megsimítja, rárajzol egy félénk pápista keresztet, óh, a kenyér titkot, minden élet nyitja!
Anyám kenyeret süt… A cipó már meghűlt, megszegi és ránk néz. Áldott e pillanat. Szegény asztalunkra, ha friss kenyér került, kaláccsá lett szánkban a szűkös falat. Iskolás voltam már, s az égi szent kenyér, a Tudás ízét is megízlelte a szám, s hívogatott, tartott a nagy isten-tenyér, a világ, és benne kicsi pont: a Hazám.
Anyám kenyeret süt… Most idegen földön, árván, elhagyottan érzem csak igazán, amikor a búmat csak magamba öltöm: ki volt nékem akkor ez az édesanyám! Bejártam a földet, a tágas-kék eget, kisebb lett a világ, a vén Európa, s hogy elszürkültek a híres nagy emberek, s óh, az édesanyám, hogy megnőtt azóta!…
Kordás Ferenc
São Paulo, 1941. október 10.
|
|
Szentkuthy Miklós 1986 mesteremnek mestere
Foto: Vahl Ottó
|
|
Kezdőlap |
|
Opus |
|
Szótagtár és Szótár |
|
Szolgáltatás |