Le velem a Költészet(nap)ért
Kedves Jó Orsolya!
Nagyon köszönöm, hogy levelében továbbgördíti - az Ön PhD előadásával kapcsolatban megfogant - szakmai észrevételemet, mely szerint az olvasó nem a művel, hanem a szerzővel kommunikál. Hogy ez így van, mondok rá egy példát.
Ma Húsvét második napja volt. Nyakamba vettem a várost, hogy az eső ellenére is meglocsoljam a hölgyismerőseimet. Persze, azon gondolkodtam, hogy milyen verset mondjak nekik a ceremóniához. Döbbenten láttam, hogy az egyik versem miért a legmegfelelőbb.
A vers utolsó strófája így hangzik:
,,Egy kis csillag néked ragyog,
végtelen az otthona.
Hidd el mindazt, amit gondolsz,
mert csak ez az út oda.”
Élete végéig nem tudná, kedves Orsolya, megmagyarázni magának a mű-centrikus szemléletével, hogy miért éppen ez a legmegfelelőbb locsolóvers.
Nohát azért, mert a vers utolsó szava helyhatározó, és végezetül ezt hallva, semelyik hölgy sem érez nagyobb vágyat annál, minthogy a parfüm alá odatartsa a fejét vagy a ruháját. De a vers nem fogja megnyomni a spray-t! Ugye, így van, Orsolya?
Higgye el nekem, hogy a műalkotás mindössze csak egy kommunikációs csatorna a szociális interakcióban. A deperszonalizációs törekvés sajnos alapvetően ássa alá a művészek hitelességét, a művészet népszerűségét.
Levelem végén Szentkuthy Miklóssal búcsúzva talán azt mondhatnám Önnek:
,,Sok Csók és Más Semmi!"
De ilyen vitalitás nincs énbennem:
noha hiszem, hogy ,,Egy kis csillag néked ragyog..."
Szeretettel üdvözli: Mező Tibor, költő
Ui. Köszönöm szépen, hogy a Kérdőívet továbbküldte, hogy az célt érjen.
Vissza
